Nagyfügedi Gergely: Első róka
- Min kérődzik Pufók? – Hördült fel Szolnoki.
- Én kérem, semmin, csak rágózom. – Fordult oda Pufók miközben óvatosan meglötyögtette a puskáját, hogy jól zár -e.
- Minden Isten, de elsőként Diána hozzon rám sertéspestist, ha megértem, hogy minek csinálja. Megenni ugye nem akarja, kiköpni sem, akkor minek van a szájában?
- Mert... rágózom. Kér egyet? – Nyúlt bele Pufók az egyik zsebébe.
- Ha majd újra szerencsénk lesz, és hajtáson maga engem netán főbe lőne, és kérődzőként újjá születnék... Akkor. Esetleg. – Morogta Szolnoki, miközben a tájat kémlelte.
- Sok rókát lőtt már Szolnoki Mester? – Kérdezte Pufók, miközben a puska baszküljét megrángatta, hogy jól zár -e.
- Azt nem mondanám magának.
- De mégis hányat?
- Azt nem mondanám meg magának.
- Ez lesz életem első rókája.
- Az nem biztos. – Vakarta meg a fejét Szolnoki.
- Mármint, hogy azt hiszi én már lőttem egyet?
- Úrjézuskrisztus és minden szentek, és furcsa mód ideértve Dianát is, Dehogy! – Mondta ingerülten az öreg.
- Értem én! Na, akkor...rágót? – Próbálkozott újra, dagi öklét ismételten tíz zsebének egyikébe erőltetve. Szolnoki nem felelt, csak Pufókra nézett. De mi volt abban a nézésben, egek! Olyan komorság, olyan tagadás, olyan ellentmondás, amitől szegény Pufók ujjai maguktól húzódtak ki a kabát zsebből és telepedtek vissza a puska előagyára, onnan pedig egy pillanatra fel a csőhöz: picit megrázogatta. Nem lötyögött. Végül alig hallhatóan suttogta:
- Pedig epres. – Ezek után rendkívül hosszú, mély csend következett.
- Karcsi azt mesélte, hogy maga 40 év alatt 400 rókát lőtt! – Szolnoki nem reagált. Csak állt és fürkészte a tájat. Pufók meg Szolnoki szemeit. Remélte, hogy valamit csak nyög az öreg... De nem.
- Igaz ez? – Kérdezte Pufók, miközben letörte majd, visszacsukta a puskát. (Mert mintha kotyogott volna.)
- Azt a kis Karcsikától kell megkérdezni. Úgy tűnik, már a saját megszületése előtt húsz évvel kémlelte a területet, és mínusz húsz évesen feltette, a még létre sem jött életét rá, hogy számadást tartson a levadászott rókáimról. Mik vannak... – De ekkor két fácán: egy tyúk és egy kakas rebbent fel a mezőről, Pufók pedig meglepő gyorsasággal, lenyelt rágója okozta fuldoklást teljes mértékben ignorálva rántotta vállba a puskát, de Szolnoki ráripakodott.
- Mit kalimpál! Tegye le a puskát!
- De Szolnoki Mester, annyira közel voltak! – Mondta Pufók hörögve, miközben a mellkasát kalapálva próbálta a rágó okozta fuldoklást csökkenteni. – Pufók! - Förmedt rá Szolnoki, miközben olyan erővel vágta hátba, hogy leesett a kalapja.
- Mondtam magának, hogy ma rókát lő! Vagy nem. De mást biztosan nem.
- 10 méterre se voltak ezek! – Mondta, miközben visszavette a kalapját.
- Énfelőlem lehetnek olyan közel is, hogy a kakas a jobb, a tyúk a bal csőbe dugja bele a fejét, maga akkor sem fog lőni, világos?
- Miért, nem lehet ilyenkor?
- Ilyenkor lehet, csak magának nem.
- Mert?
- Mert nem ez volt megbeszélve.
- Nem lehetne rugalmasabbnak lenni?
- Ennél, Pufók, nehezen tudnék magával rugalmasabb lenni. – Mondta Szolnoki, igazi, hamisítatlan, őszinte tekintettel.
- Már, mer miért hogy, vagy, nem értem. – Mormogta Pufók, miközben idegesen lötyögtette a baszkült. Jól zár!
- Amikor megláttam magát Pufók, már akkor sejtettem, hogy nem fogja magát kitagadni a természet. Be sem engedi. Tudja miért nem süppedt el a lápban idefelé?
- Miért?
- Mert nem fogadja be magát az ősláp! Abba igazi vadászok fulladtak bele, és maga ilyen halálra nem méltó Pufók. Magának az a sorsa, hogy éhenhajlon, csak ugye ilyen zsírtartalékokkal ahhoz fél évszázadra kellene eltévednie. Na elég a szövegelésből, mert így nem lesz semmi. Halljam újra az a nyúlsírát! Ahogy mondtam. De még egyszer azt a gyalázatos ajtó nyekergést ne erőltesse, mert arra nem jön semmi, csak a lakatos. Elmenekül tőle a róka inkább, sőt átmegy a határon. – Köp egyet.. – Bár ha belegondolok, az igen hatékony vadkárelhárítás lenne. Igen. A Pufók módszer. Híjnye! Na! Sírjon az a nyúl! Pufók a zsebébe nyúlt, majd miután kiesett onnan egy csoki, egy nyalóka, némi keksz és egy epres rágó, kihúzta a sípot. Belefújni nem mert, csak szorongatta a kezében. Szolnoki figyelmesen szemlélte ahogy Pufók kérdően áll, majd megszólalt:
- Megkérdezhetem, hogy melyik Isten nyila csapott magába, hogy lebénult, mint karikára lőtt nyúl? Fújja! - Pufók a vállára akasztotta a puskát, majd a sípba fújt. Visító hang tépte szét a csendet. Szolnoki döbbenten, eltátott szájjal nézett körbe. Szemmel láthatóan meg volt elégedve Pufók sírásával és egy, tagadhatatlan elismerést tükröző biccentéssel jelezte Pufóknak, hogy erre akár tényleg bejöhet valami. Vártak... Már mindkettőjük lába belefagyott a lápba, de.. Hátha! És igen! Ott a róka. Bejött! Pufók beerőltette dagi ujját a sátorvas és a billentyű közé, célzott, célzott... cééééélzot éééééés FLETTY!! Lenyílt a puska csöve egy élesen hangos kattanás közepette. A róka elillant. Pufók és Szolnoki pár másodpercig némán állt.. Később Szolnoki a földre nézett, és már atyai gyengédséggel éreklődött:
- Mindkét patron kiugrott belőle?
- Ki. – Szuszogta Pufók, de a kudarctól nem volt ereje lehajolni értük, de még feléjük nézni sem. Csak fogta a kezében a szétnyílt puskát és a róka után szelíden visszahajlott nádast bambulta.
- Éhes? – Tette Szolnoki Pufók vállára a kezét?
- Mit gondol? – Rebegte Pufók könnyes szemekkel.
- Na húzzunk haza, fiam!
Nagyfügedi Gergely
- Én kérem, semmin, csak rágózom. – Fordult oda Pufók miközben óvatosan meglötyögtette a puskáját, hogy jól zár -e.
- Minden Isten, de elsőként Diána hozzon rám sertéspestist, ha megértem, hogy minek csinálja. Megenni ugye nem akarja, kiköpni sem, akkor minek van a szájában?
- Mert... rágózom. Kér egyet? – Nyúlt bele Pufók az egyik zsebébe.
- Ha majd újra szerencsénk lesz, és hajtáson maga engem netán főbe lőne, és kérődzőként újjá születnék... Akkor. Esetleg. – Morogta Szolnoki, miközben a tájat kémlelte.
- Sok rókát lőtt már Szolnoki Mester? – Kérdezte Pufók, miközben a puska baszküljét megrángatta, hogy jól zár -e.
- Azt nem mondanám magának.
- De mégis hányat?
- Azt nem mondanám meg magának.
- Ez lesz életem első rókája.
- Az nem biztos. – Vakarta meg a fejét Szolnoki.
- Mármint, hogy azt hiszi én már lőttem egyet?
- Úrjézuskrisztus és minden szentek, és furcsa mód ideértve Dianát is, Dehogy! – Mondta ingerülten az öreg.
- Értem én! Na, akkor...rágót? – Próbálkozott újra, dagi öklét ismételten tíz zsebének egyikébe erőltetve. Szolnoki nem felelt, csak Pufókra nézett. De mi volt abban a nézésben, egek! Olyan komorság, olyan tagadás, olyan ellentmondás, amitől szegény Pufók ujjai maguktól húzódtak ki a kabát zsebből és telepedtek vissza a puska előagyára, onnan pedig egy pillanatra fel a csőhöz: picit megrázogatta. Nem lötyögött. Végül alig hallhatóan suttogta:
- Pedig epres. – Ezek után rendkívül hosszú, mély csend következett.
- Karcsi azt mesélte, hogy maga 40 év alatt 400 rókát lőtt! – Szolnoki nem reagált. Csak állt és fürkészte a tájat. Pufók meg Szolnoki szemeit. Remélte, hogy valamit csak nyög az öreg... De nem.
- Igaz ez? – Kérdezte Pufók, miközben letörte majd, visszacsukta a puskát. (Mert mintha kotyogott volna.)
- Azt a kis Karcsikától kell megkérdezni. Úgy tűnik, már a saját megszületése előtt húsz évvel kémlelte a területet, és mínusz húsz évesen feltette, a még létre sem jött életét rá, hogy számadást tartson a levadászott rókáimról. Mik vannak... – De ekkor két fácán: egy tyúk és egy kakas rebbent fel a mezőről, Pufók pedig meglepő gyorsasággal, lenyelt rágója okozta fuldoklást teljes mértékben ignorálva rántotta vállba a puskát, de Szolnoki ráripakodott.
- Mit kalimpál! Tegye le a puskát!
- De Szolnoki Mester, annyira közel voltak! – Mondta Pufók hörögve, miközben a mellkasát kalapálva próbálta a rágó okozta fuldoklást csökkenteni. – Pufók! - Förmedt rá Szolnoki, miközben olyan erővel vágta hátba, hogy leesett a kalapja.
- Mondtam magának, hogy ma rókát lő! Vagy nem. De mást biztosan nem.
- 10 méterre se voltak ezek! – Mondta, miközben visszavette a kalapját.
- Énfelőlem lehetnek olyan közel is, hogy a kakas a jobb, a tyúk a bal csőbe dugja bele a fejét, maga akkor sem fog lőni, világos?
- Miért, nem lehet ilyenkor?
- Ilyenkor lehet, csak magának nem.
- Mert?
- Mert nem ez volt megbeszélve.
- Nem lehetne rugalmasabbnak lenni?
- Ennél, Pufók, nehezen tudnék magával rugalmasabb lenni. – Mondta Szolnoki, igazi, hamisítatlan, őszinte tekintettel.
- Már, mer miért hogy, vagy, nem értem. – Mormogta Pufók, miközben idegesen lötyögtette a baszkült. Jól zár!
- Amikor megláttam magát Pufók, már akkor sejtettem, hogy nem fogja magát kitagadni a természet. Be sem engedi. Tudja miért nem süppedt el a lápban idefelé?
- Miért?
- Mert nem fogadja be magát az ősláp! Abba igazi vadászok fulladtak bele, és maga ilyen halálra nem méltó Pufók. Magának az a sorsa, hogy éhenhajlon, csak ugye ilyen zsírtartalékokkal ahhoz fél évszázadra kellene eltévednie. Na elég a szövegelésből, mert így nem lesz semmi. Halljam újra az a nyúlsírát! Ahogy mondtam. De még egyszer azt a gyalázatos ajtó nyekergést ne erőltesse, mert arra nem jön semmi, csak a lakatos. Elmenekül tőle a róka inkább, sőt átmegy a határon. – Köp egyet.. – Bár ha belegondolok, az igen hatékony vadkárelhárítás lenne. Igen. A Pufók módszer. Híjnye! Na! Sírjon az a nyúl! Pufók a zsebébe nyúlt, majd miután kiesett onnan egy csoki, egy nyalóka, némi keksz és egy epres rágó, kihúzta a sípot. Belefújni nem mert, csak szorongatta a kezében. Szolnoki figyelmesen szemlélte ahogy Pufók kérdően áll, majd megszólalt:
- Megkérdezhetem, hogy melyik Isten nyila csapott magába, hogy lebénult, mint karikára lőtt nyúl? Fújja! - Pufók a vállára akasztotta a puskát, majd a sípba fújt. Visító hang tépte szét a csendet. Szolnoki döbbenten, eltátott szájjal nézett körbe. Szemmel láthatóan meg volt elégedve Pufók sírásával és egy, tagadhatatlan elismerést tükröző biccentéssel jelezte Pufóknak, hogy erre akár tényleg bejöhet valami. Vártak... Már mindkettőjük lába belefagyott a lápba, de.. Hátha! És igen! Ott a róka. Bejött! Pufók beerőltette dagi ujját a sátorvas és a billentyű közé, célzott, célzott... cééééélzot éééééés FLETTY!! Lenyílt a puska csöve egy élesen hangos kattanás közepette. A róka elillant. Pufók és Szolnoki pár másodpercig némán állt.. Később Szolnoki a földre nézett, és már atyai gyengédséggel éreklődött:
- Mindkét patron kiugrott belőle?
- Ki. – Szuszogta Pufók, de a kudarctól nem volt ereje lehajolni értük, de még feléjük nézni sem. Csak fogta a kezében a szétnyílt puskát és a róka után szelíden visszahajlott nádast bambulta.
- Éhes? – Tette Szolnoki Pufók vállára a kezét?
- Mit gondol? – Rebegte Pufók könnyes szemekkel.
- Na húzzunk haza, fiam!
Nagyfügedi Gergely