Igazán önzetlen gesztussal hívták fel magukra a figyelmet a kölni vadászok. E hét szerdán, egyetlen akcióval segítettek a városban élő szegények és hajléktalanok áldatlan állapotán, és a külvárosban megsokasodott vaddisznók létszámproblémáján.
Egy frissen lőtt vaddisznót ajánlottak fel a város szegényeinek.
A helyi "Lobby Étterem" már most nekiállt a vadhús feldolgozásának, és a behűtött élelmiszert Karácsony hetén, december 20-án szolgálják majd fel éttermükben.
A becslések szerint több mint nyolcvanan lakhatnak jól a jólelkű vadászoknak köszönhetően.
A német WDR hírcsatorna arról is beszámolt, hogy a helyi vadásztársaság nem csak egyszerűen leszállította az ejtett vadat az étteremnek: zenés kíséretben, örökzöld faág-ágyon nyújtották át a vaddisznót.
A rászorulók jövőre is hasonló kedvességre számíthatnak, hiszen a kölni erdőjárók immár 2003-óta gondolnak minden év decemberében azokra, akiknek Karácsonykor is éhezniük kell.
Nagyfügedi Gergely