Tyler McFarland a “Vega Leszek”-blogon azt írja: “A mai technológia és tudás fényében a vadászat az erőszak és a gyilkolás szükségtelen formája.” Ahogy a blog címe is utal rá, Tyler javaslata, hogy legyünk vegák és fogyasszunk növényeket hús helyett. Számára növények levágása, gyökerestül való kitépése teljesen elfogadható.
Úgy tűnik ezzel nem minden növény ért egyet. Gondoljunk csak a tüskékre. Azt tudjuk, hogy a növények több okból is fejleszthetnek tüskéket, ám a Sean Lahmayer, a The Huntington botanikus szakértője szerint a legtöbb növény egyetlen fő céltól vezérelve visel tüskéket: meg akarja védeni magát az éhes állatoktól! (És emberektől, nem igaz? Minden olyan lénytől, mely el tudja pusztítani.)
Ezt nem nehéz értelmezni: az állatokhoz hasonlóan a növények sem akarják, hogy megegyék, elpusztítsák őket, ezét saját módjukon próbálnak védekezni! Ilyen egyszerű!
Ezzel egy kínai gyógynövény, a Fritillaria Delavayi is hasonlóképpen lehet. Ez a növény a kínai Hengduan-hegység sziklás alpesi lejtőin nő, szárított hagymáit több mint 2000 éve használják szív- és tüdőbetegségek kezelésére. Napjainkig a növényt nem volt nehéz megtalálni élénk sárgás-zöldes színének köszönhetően. A hagymáiból készült por iránti kereslet igen értékessé tette. Egy kilogramm por most 480 dollárba kerül és több mint 3500 növényt kell begyűjteni hozzá.
Ám úgy tűnik a kis virág megelégelte a rendszeres letépkedést. Ahogy a zsákmányállatok álcát alakítottak ki, hogy hatékonyabban elkerüljék őket a ragadozók, úgy az emberi betakarítástól tartó Fritillaria növény is arra kényszerült, hogy harsány zöldről, halk szürkére és barnára váltsa a színét a sziklák között, ezzel eltűnve a hasonló árnyalatú kövek közt. Erről számoltak be a kutatók a „Current Biology” nevű folyóiratban. Azt is megállapították, hogy ez a hatás különösen azokon a területeken érvényesül, ahol a legerősebben fenyegetik a növényeket a leszedni vágyó emberek – írja Patrick Barkham a Guardiannek. Először valamilyen növényevő állat jelenlétére gyanakodtak, ám ezt a gyógynövényt egyetlen vad sem fogyasztja!
Amikor a csapat összevetette a legintenzívebb betakarítás helyszíneit, és a magukat leghatékonyabban álcázó növényeket, egy egyértelmű folt rajzolódott ki a térképen. Azokon a helyeken, ahol a legtöbb Fritillaria növényt takarították be, a növény színe drasztikusan megváltozott, méghozzá pontosan olyanná vált, mint az élőhely maga.
„Egészen elképesztő, hogy az ember milyen közvetlen és drámai hatást gyakorol a vadon élő növényzetre, nemcsak a túlélésükre, hanem magára az evolúciójukra is” – mondta Martin Stevens, az Exeteri Egyetem ökológusa.
Nézzünk szembe vele: sem az allatok, sem a növények nem akarják, hogy elejtsük, letépjük, vagy éppen a földből kihúzzuk őket. Ha viszont, mi emberek élni szeretnénk, melyhez úgy gondolom jogunk van: ennünk kell! Húst, vagy növényeket? Ehhez vagy egyik, vagy másik elpusztítása szükségeltetik. Ez így van és mindig így volt. El tudom képzelni, hogy a jövőben, egy szépnek nem mondható napon a laboratóriumban gyártjuk majd a mesterséges tápot magunknak, melynek majd semmilyen módon nem lesz köze se állathoz, sem növényhez.
Jön majd futószalagon az embernek szánt tablettatáp, ami nem látott semmi természetest soha, csak kémcsövet, és rá lesz írva: „gyártáskor sem állatnak, sem növénynek nem esett bántódása”. Nem lesz lelkiismeret furdalásunk már a szegény növények miatt sem, miközben megesszük, akarom mondani bevesszük, mint az aszpirint. De biztos, hogy örvendetes lesz egy ilyen stádium az emberi faj táplálkozás-történelmében? A német filozófus, Ludwig Feuerbach azt írta: „Der Mensch ist, wass er isst” azaz: az vagy, amit megeszel! Milyen súlyos szavak.
Én minden estre nem szeretnék kémcsővé válni!
Nagyfügedi Gergely
Úgy tűnik ezzel nem minden növény ért egyet. Gondoljunk csak a tüskékre. Azt tudjuk, hogy a növények több okból is fejleszthetnek tüskéket, ám a Sean Lahmayer, a The Huntington botanikus szakértője szerint a legtöbb növény egyetlen fő céltól vezérelve visel tüskéket: meg akarja védeni magát az éhes állatoktól! (És emberektől, nem igaz? Minden olyan lénytől, mely el tudja pusztítani.)
Ezt nem nehéz értelmezni: az állatokhoz hasonlóan a növények sem akarják, hogy megegyék, elpusztítsák őket, ezét saját módjukon próbálnak védekezni! Ilyen egyszerű!
Ezzel egy kínai gyógynövény, a Fritillaria Delavayi is hasonlóképpen lehet. Ez a növény a kínai Hengduan-hegység sziklás alpesi lejtőin nő, szárított hagymáit több mint 2000 éve használják szív- és tüdőbetegségek kezelésére. Napjainkig a növényt nem volt nehéz megtalálni élénk sárgás-zöldes színének köszönhetően. A hagymáiból készült por iránti kereslet igen értékessé tette. Egy kilogramm por most 480 dollárba kerül és több mint 3500 növényt kell begyűjteni hozzá.
Ám úgy tűnik a kis virág megelégelte a rendszeres letépkedést. Ahogy a zsákmányállatok álcát alakítottak ki, hogy hatékonyabban elkerüljék őket a ragadozók, úgy az emberi betakarítástól tartó Fritillaria növény is arra kényszerült, hogy harsány zöldről, halk szürkére és barnára váltsa a színét a sziklák között, ezzel eltűnve a hasonló árnyalatú kövek közt. Erről számoltak be a kutatók a „Current Biology” nevű folyóiratban. Azt is megállapították, hogy ez a hatás különösen azokon a területeken érvényesül, ahol a legerősebben fenyegetik a növényeket a leszedni vágyó emberek – írja Patrick Barkham a Guardiannek. Először valamilyen növényevő állat jelenlétére gyanakodtak, ám ezt a gyógynövényt egyetlen vad sem fogyasztja!
Amikor a csapat összevetette a legintenzívebb betakarítás helyszíneit, és a magukat leghatékonyabban álcázó növényeket, egy egyértelmű folt rajzolódott ki a térképen. Azokon a helyeken, ahol a legtöbb Fritillaria növényt takarították be, a növény színe drasztikusan megváltozott, méghozzá pontosan olyanná vált, mint az élőhely maga.
„Egészen elképesztő, hogy az ember milyen közvetlen és drámai hatást gyakorol a vadon élő növényzetre, nemcsak a túlélésükre, hanem magára az evolúciójukra is” – mondta Martin Stevens, az Exeteri Egyetem ökológusa.
Nézzünk szembe vele: sem az allatok, sem a növények nem akarják, hogy elejtsük, letépjük, vagy éppen a földből kihúzzuk őket. Ha viszont, mi emberek élni szeretnénk, melyhez úgy gondolom jogunk van: ennünk kell! Húst, vagy növényeket? Ehhez vagy egyik, vagy másik elpusztítása szükségeltetik. Ez így van és mindig így volt. El tudom képzelni, hogy a jövőben, egy szépnek nem mondható napon a laboratóriumban gyártjuk majd a mesterséges tápot magunknak, melynek majd semmilyen módon nem lesz köze se állathoz, sem növényhez.
Jön majd futószalagon az embernek szánt tablettatáp, ami nem látott semmi természetest soha, csak kémcsövet, és rá lesz írva: „gyártáskor sem állatnak, sem növénynek nem esett bántódása”. Nem lesz lelkiismeret furdalásunk már a szegény növények miatt sem, miközben megesszük, akarom mondani bevesszük, mint az aszpirint. De biztos, hogy örvendetes lesz egy ilyen stádium az emberi faj táplálkozás-történelmében? A német filozófus, Ludwig Feuerbach azt írta: „Der Mensch ist, wass er isst” azaz: az vagy, amit megeszel! Milyen súlyos szavak.
Én minden estre nem szeretnék kémcsővé válni!
Nagyfügedi Gergely
