Ritka meglepődésel fogadták a nebraskai vadászok, hogy minap, egyikük 50 vapiti kilövésére kapott engedélyt.
A vapiti a világ egyik legnagyobb szarvasféléje, sőt Észak-Amerika egyik legnagyobb emlőse, és csak Nebraska államban, minden évben 5000 vadász ad be kérvényt abban a reményben, hogy vapitit ejthet, ám erre csak 7%-uk kap lehetőséget.
Úgy tűnik, Butch Schuler messze szerencsésebb, mert ő idén, szinte minden nap terítékre hozhat egyet, igaz, ezt egy nem hétköznapi helyzet tette lehetővé.
Az emerikai vadászlap, az EHUNTR beszámolója szerint Schuler kukoricatábláira nem egyszerűen csak rájárnak a szarvasok, hanem azt, a szó szoros értelemben elpusztítják, letapossák, megeszik. Végső elkeseredésében drónt bérelt és légifelvételeket készített. A vadállomány nagyságát, és a gigászi károkat bemutató videót az Agrárminisztériumába vitte be, egy nyílt napon.
A Természetvédeli Hatóság tanácsára, és a Minisztérium nyomására a Nebraska Game and Parks Comission nem kevesebb, mint 50 vapiti kilövésére adott engedélyt Schulernek.
Alicia Hardin, a Természetvédelmi Hatóság képviselője szerint, a vapitik ismételten, óriási számban élnek az államban, és az évekkel ezelőtt bevezetett, roppant alacsony kilövési arányt azonnal, drasztikusan emelni kell, a vadkár csökkentése érdekében.
Nagyfügedi Gergelyttel!